Köszönjük!

Az allergia világhét összefoglalásaként szeretnénk köszönetet mondani betegeinknek és az egészségügyi szakembereknek azért, hogy megtisztelnek bizalmukkal és együttműködnek jövőképünk megvalósításában, amely szerint az életüket alapvetően megváltoztató táplálkozási megoldásokat szeretnénk kínálni azok számára, akiknek erre a legnagyobb szükségük van.

Végtelenül hálásak vagyunk azért a nélkülözhetetlen szerepért, amit betöltöttek az allergiával kapcsolatos innovációnk terén tett eddigi 40 év során.

Köszönjük a támogatást!

Mindent a betegekért teszünk, és erre nem lennénk képesek egészségügyi partnereink nélkül!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Figyelem, a honlap tartalma egészségügyi szakemberek számára készült.